Negyedik × Vodka

Marcus Monetro

Peet elrángatott magával egy szórakozóhelyre, hogy utoljára tisztázzuk az elintézni való ügyeinket. A hely hatalmas volt és díszes, egyedül nem engedhettem volna meg magamnak, hogy ilyen helyen szórakozzam. Azonban Peet befolyásának - és persze pénzének - köszönhetően ezt is kipróbálhattam. Egy kis asztalhoz vezetett engem, eldugva a helyiség sarkában, apró fallal körbevéve. Nem is találhattál volna jobb helyet egy ilyen komoly ügy tárgyalására, barátom. 
Mikor helyet foglaltunk a díszes kanapén, kért mindkettőnknek egy üveg vodkát, amin kissé meglepődtem, de nem utasítottam vissza. Peet-nél semmit sem szabad. Nála él az, hogy amit adnak el kell fogadni. Kiskorom óta ismerem őt, tudom minden rezdülését, rendesen kiismertem 19 évem alatt.

- Nos, kisfiú, mit szólsz a helyhez? – vigyorgott, és úgy terpeszkedett a kanapén, mintha csak az övé lenne a hely, és én a vendége lennék, akit meghívott egy italra, hogy villoghasson új bárjával.

- Jó. – sután bólintottam, magam sem tudtam, milyen választ várt. – Pont az ilyen témákhoz illik ez a kis sarok, mint amiért ideráncigáltál.

- Jöttél te magadtól is, mikor kiejtettem a számon a Heily nevet. Nem annyira kellett ráncigálni, kisfiú – vigyorgása a báros nőhöz fordult, amikor az italainkat hozta. Pimaszul mosolyogott, miközben az asztalra helyezte a két üveget, s két poharat, direkt ügyelve arra, hogy minél jobban behajoljon. Ha nem lett volna folyamatosan az eszemben a fényképen szereplő lány arca, s az, ahogy felém közeledett, talán megnéztem volna.

- Rátérhetnénk a tárgyra? – feszengtem, enyhén ügyeltem a nőnek, hogy zavar.

Kacsintott rám, amikor megfordult. Nem is gondolja, hogy más lány van az eszemben…

- Bárcsak rám nézett volna olyan kiéhezetten, mint ahogy rád, Marcus – sóhajtott, öntött vodkát a poharába, majd egy húzásra lekortyolta. – Tudod, mindig is irigyeltelek.

- Miért is?

- Mert egyszerűen rád úgy tapadnak a nők, mint az én kezem a vodkásüvegre – öntött még egy pohárral, azonban ezt csak nézte, miközben forgatta az üveget az asztalon. – Neked mindig is könnyebb volt csajoznod. Öregem, nem tudom mit csinálsz, de azt piszok jól.

- Szerintem köszönd a mexikói vérnek – vontam vállat, én is töltöttem egy adag vodkát, reménykedve, hogy az kiviszi elmémből a lány szavait. – Arra sok nő bukik.

- Vagy csak az ágybeli teljesítményed miatt buknak rád – mosolygott cinikusan. – Nyugi, kisfiú. Tudom, hogy még egy csajod sem volt meg úgy.

- Miért gondolod? – néztem őt, miközben egy húzásra lenyeltem az átlátszó alkoholt. – Nem nézed ki belőlem, hogy minden csajt megdugok? – vigyorogtam.

- A lányokból nem nézem ki azt, hogy veled kezdenek, kicsi Marcus – mondta komolyan, és az ajkához emelte a poharat. – Mert tudod… én nagyon sok kapcsolatodat végignéztem. És eddig egyetlen egy lány volt, aki tényleg úgy nézett rád, hogy nem csak egyetlen egy tagod kell neki. Ő tényleg szeretett. Nem csak a szexet szerette benned.

- Elárulnád a nevét?

Pár pillanatig habozott, majd elemelte a poharat a szájától. – Nem. Neked kell rá emlékezned.

- Miért kellene rá emlékeznem? – értetlenkedtem, kínomban a vodkásüveggel játszottam. Nem volt gyomrom meginni. Égetett belül a torkom, de ezt előtte nem akartam mutatni. Így is már kisfiúnak szólít, mert nem próbáltam ki – akkor még ismeretlen – tablettákat.

- Mert te is másképp néztél rá.

- Szerettem?

- Első, igazi szerelmed volt. És biztos vagyok benne, hogy még mindig Ő jár a fejedben – felém emelte a poharát, én azonban még mindig a mondandója hatása alatt voltam. Egyetlen egy lány jár az eszemben. Heily. De őt sem tudom, hogyan, hiszen összesen kétszer láttam, a fényképen, és mikor megjelent előttem. Vagy nem? – Egészségedre!

Egy húzásra lehúzta, az üveg vészesen fogyott ki.

- Finom ez a vodka – állapította meg, az ajkait nyalogatva. – Egyszerűen kívánja, hogy igyam.

- Szíved joga. De először is beszéljük meg, amiért iderángattál, utána felőlem leihatod magad a sárga földig!

- Nyugi van kisfiú, ez még csak az első üveg – vigyorgott. – Csak nem túlságosan is érdekel ez a kis dolog a szerelmeddel?

- Nem a szerelmem – fogcsikorgatva válaszoltam.

- Majd beugrik – túl lusta volt, hogy pohárba töltse az alkoholt, az üvegre húzott rá, és kiitta a maradék tartalmát. – Szép lány amúgy. Összeillenétek. Ő a jó, te a rossz. Kiegészítenétek egymást.

- A lényegre térnénk inkább?

- Mindig is jót akartam tenni veled, Marcus. Nem csak Alfred-nek akarok keresztbetenni azzal, hogy elraboljuk a széplányt. Ebben van egy jó szándék is. Ha veled lesz, talán felnyílik a szemed, hogy azzal, hogy megláttad Őt ott és akkor, megfogtad az Isten lábát. Csak még túl büszke vagy, hogy ezt bevalld magadnak! Most még benned van az, hogy minden lánynak a lábaid előtt kell hevernie, de hidd el, ha meglátod majd őt, az esetlen kis Heily-t, érezni fogsz valamit!

- Miért tudod te ezt ennyire? Úgy beszélsz, mintha annyira ismernél! – idegességemben én is meghúztam a vodkásüveget, és nagyokat kortyolgatva igyekeztem kimosni elmémből a lány nevét is.

- Hogy miért tudom? Mert én ugyan ezt átéltem, tudod? Ugyan ebben a helyzetben voltam, akárcsak te, a farkam vezetett, nem pedig a szívem. Ha akkor hallgattam volna erre a ketyerére – mutatott a szívére – nem vesztettem volna el a családom, tudod? Azért beszélek, mert meg akarom előzni azt, hogy egy ilyen lányt elveszíts!

- Nem is emlékszem rá – próbáltam felidézni eddigi 19 évem, minden pillanatát, de sehogy sem jött a képbe Heily.

- Megmondjam miért?

- Kérlek.

- Kiütötted magad. Aznap, mikor elváltatok, te annyira a padlóra kerültél, hogy féltettelek. Elvittelek a drogos haveromhoz, és annyit adott be neked, hogy kómába estél. Az orvosok napokon át küzdöttek az életedért. Mit gondolsz, mik azok a lyukak a kezeden és a hasadon? Soha nem gondolkodtál rajta? Semmire sem emlékszel. Arra sem, hogy kórházban voltál. És szerencsére akkor Őt is elfelejtetted, és vele együtt mindent, ami miatta történt. Ezért nem emlékszel a kórházas esetre sem.

- Hű. – beleittam az üvegbe, a szívverésem szaporodott, csillapítani akartam valahogy.

Heily, miért váltunk el? Miért nem vagy velem? És egyáltalán hogy vagy most?

- Miért váltunk el?

- Túl sokat ittál. Megmutatta neked a vágásait a kezén, amire te nem úgy reagáltál, mint ahogy ő várta volna. – áthajolt az asztalon, hogy közelebb jöjjön hozzám. A fülembe suttogott. – Te… Megütötted őt.

- Mi? – kérdeztem remegve, a kezeimre pillantottam. Heily, mit tettem veled?

- Mire kitisztultál, már nem volt ott. Az első találkozón tetted ezt. Ő megnyílt volna előtted, olyan dolgokat mondott volna el neked, amiket még senki másnak, hiszen barátja sem volt. De az alkohol elvette minden eszed. Nem tudtál cselekedni. Elvesztetted.

A vodkásüveg nem szakadt el ajkaimtól, úgy kortyoltam, mintha csak víz lenne, imádkoztam, hogy vigye el szánból a keserű érzést, és vigye el a keserű tudatot, hogy megütöttem azt a lányt, aki akkor világosság volt sötét életemben.

- Találkozni akarok vele! Rendbe akarom hozni!

- Ez a beszéd, kisfiú! Holnap elintézzük, hogy a kezünkbe kerüljön a kislány. Egy veszélyforrás már úgyis kitisztítva – kacsintott.

- Hogy érted?

- Elintéztettem, hogy egyedül legyen holnap otthon, hogy senki ne zavarjon. Ne aggódj! Csak az anyjának fájt egy kicsit! Meg Heily-nek, ha az apja meglátta… - húzta el a száját. – De holnap már minden rendben lesz neki!

- Mit akarsz vele tenni?  

- Először megtanítjuk neki, hogy nálunk hogy mennek a dolgok. Okos lány, nem lesz szükség komolyabb eszközökre. De ezeket mind te fogod vele csinálni. Én csak ott leszek a háttérben, és onnan fogom figyelni, ahogy szépen lassan újra felszakad köztetek a fal – mosolygott rám. – Az apja pedig visszakapja, amit eddig vele tett. De ne aggódj, őt majd én lerendezem! Örökre. – vigyorgott pimaszul.

A két üveg vodka árát az asztalra tette, és felállt. Én is így tettem, egy apró borravalót szórva az asztalra. Peet megcsóválta a fejét.

- A rosszfiúk soha nem adnak borravalót. Attól, hogy van ez a lány, ne vetkőzd le ezt az imidzsedet!

Az italtól eldeformált, féloldali mosollyal válaszoltam, és kitoltam őt az apró helyiségből, a tömegen keresztül, a friss levegőre.

- Én hazamegyek. Szerintem nem szükséges neked taxit fizetnem, magadtól is szépen hazatalálsz, hiszen itt laksz a közelben. Majd üzenek, a holnapi napot illetően. Addig készíts egy hosszú monológot, amiben elmondod, mennyire sajnálod. Majd a kocsiban befogom a fülem.

- Kösz, Peet.

- Vigyázz magadra!

Intett, majd beszállt egy taxiba. Imbolyogva indultam hazafelé, bár semmi kedvem nem volt hazamenni az üres lakásba. Most valahogy kellemes volt Peet társasága – hiába nem mondott kellemes dolgokat. Inkább lettem volna vele, mint egyedül. De Heily-t se dobtam volna ki…

Ujjaim ösztönösen fonódtak a telefonomra, amit a zsebembe rejtettem. Meggondolatlanul pötyögtem be számokat egymás után, egyszerű számok voltak, azonban a tulajdonosa korántsem volt az.

Az ujjam a zöld gombra tapadt.

Pár csörgés után egy nyöszörgő hang szólt bele egy szót, azonban tisztán hallottam.

-Segíts.

Heily!...